A piacon már kaphatók az olyan repülőgépmodell méretű drónok, amelyek elsősorban felderítésre szolgálnak, és összecsukva bepakolhatók egy hátizsákba is. Az IAI-féle Birdy (madárka) mindössze 1,3 kiló, egyetlen katona is tudja reptetni, a kamerával közvetített képeket – például egy beláthatatlan magaslat mögött meglapuló ellenség mozgását – a komputer képernyőjén követheti.

De vannak már 20-25 dekás parányok is, amelyek kézből indíthatók, szárnyaik elektronikus kártyákhoz hasonlóak, hobbiméretű motorjukat feltölthető elem táplálja, a landoláshoz nincs szükség kerekekre. A miniatűr videokamera súlya mindössze néhány gramm, s a képeket a földi egység laptopjára továbbítja.

A hvg úgy tudja, hogy már a világ ötven országában foglalkoznak pilóta nélküli szerkezetek fejlesztésével, rendszerbeállításával. Köztük Kínában is, ahol tavaly novemberben, a délkelet-kínai Csuhajban rendezett repülőgép-bemutatón vagy 25 féle modellt állítottak ki, s lejátszottak egy videóanimációt is, ahogy a rakétával felszerelt kínai uav megtámad egy amerikai repülőgép-hordozót – riogatnak a nyugati sajtóbeszámolók.

Az izraeli elődtípusok alapján fejlesztett Sofar nevű lengyel mini-uav minidrónnal a magyar honvédség is megpróbálkozott. Még 2006-ban, az afganisztáni magyar katonai misszió védelmére a Honvédelmi Minisztérium 690 ezer euró értékben a lengyel WB Electronics cégtől vásároltak olyan öt kilós, kisméretű, kézből indítható, teleszkóposan kihúzható törzsű és többféle fejrészből álló gépeket, amelyekkel éjjellátó kamerákkal is fürkészhető a rajtaütésre készülő ellenség.

Drón repülőgép felszállás közben Fotó: AP

A Sofar nevű lengyel mini-uav azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a Magyar Nemzet fülese szerint a próbák során több gép összetört, vissza kellett küldeni a lengyel szállítónak.

Mindemellett a kilencvenes években magyar fejlesztők – cseh kollégáikkal közösen – nekifogtak egy, Szójka névre keresztelt uav fejlesztéséhez, de a próbálkozás később elhalt – állítja Kővári László repülőgép-szakíró. Pedig ilyesfajta technikának – tette hozzá – nem csak a katonaság venné hasznát. Határvidékek, tűzveszélyes erdőségek, közbiztonsági okokból kétes körzetek, vagy olajvezetékek ellenőrzése pilóta nélkül olcsóbb és hatékonyabb megoldásokat kínál a hagyományos légi megfigyeléseknél.

Mindez azonban láthatóan inkább jámbor óhaj; ahogy az lenni szokott, a dróntechnikát is a fegyverkezési verseny hajtja. Jócskán felmerülnek azonban morális aggályok is, miután az Obama adminisztráció a terrorizmus elleni küzdelemre hivatkozva a szövetségesnek mondott Pakisztánban, a törzsi vidékeken fokozza a civil áldozatokat is követelő drónbevetéseket. De ez láthatóan nem nagyon számít. Mennyivel egyszerűbb jogi hercehurca nélkül, „baráti dróntűzzel levadászni” a CIA halállistáján szereplőket a nagy felháborodást kiváltó guántanamói alkaidás fogolyleszámolások helyett – lamentál az amerikai média.

És mit tesz majd a nemzetközi közösség, ha majd egyszer Peking gyilkos drónokat ereszt az ujgur kisebbség ellen, vagy Moszkva távirányítású gépekkel támad a kaukázusi iszlám lázadókra? Ma nincs semmilyen, a genfi hadikonvencióhoz hasonló szabály, s a törvénytelenség itt is visszaüthet. Mindez azonban láthatóan nem akadály. A hírek arról is szólnak, hogy már előrehaladott kísérletek folynak személyzet nélküli hadihajókkal és szárazföldi „tűzszekerekkel”. Valóban jön a távrányitású, joystickes hadviselés?